Meglepő, hogy egy-egy alap élelmiszerből mennyi mindent ki lehet hozni. Eddig a cukkini volt a mániám, most viszont új kedvencet találtam, amit ugyan eddig is szerettem, de most egy, számomra új formában került asztalra, a sárgarépa.
Mi kell hozzá? (két főre)
- 4-5 sárgarépa (keress vastagabbakat, amit majd könnyebb lesz lereszelni)
- 3-4 tojás
- 3-4 evőkanál nyílgyökérliszt vagy kókuszliszt, de akár fele-fele arányban is mehet bele (én ez utóbbi módon csináltam)
- 1 evőkanál kókuszolaj
- só, bors
- fél kg friss spenótlevél vagy egy fagyasztott spenót (használd a leveles változatot, az sokkal jobb)
- 2 dl mandulatejszín
- 3 gerezd fokhagyma
+ tükörtojáshoz: 4 tojás
Hogyan csináld?
A spenótot készítsd el először. A lereszelt vagy szétnyomott fokhagymát szórd a forró zsiradékra, párszor kavargasd át, majd rögtön mehet is hozzá a spenót. Ha frisset választottál, akkor fedő alatt párold meg úgy, hogy kevés vizet öntesz alá. Amikor összeesett, megfonnyadt, sózd és borsozd, és öntsd rá a mandulatejszínt. Ha fagyasztottat, akkor a felolvadt spenótot tedd a fokhagymára, majd sózd és borsozd, és add hozzá a mandulatejszínt. Forrald fel és kész.
A lepényhez pucold meg és reszeld le a répát. Ehhez mehet a felvert tojás, a liszt, a só és a bors, valamint a kókuszolaj. Keverd el alaposan, és ha túl híg, adj még hozzá valamelyik lisztből, de ha sűrűnek találod, pici zsiradékot még adhatsz hozzá.
Forrósítsd fel a zsiradékot, és egy nagyobb szedőkanállal adagold a serpenyőbe a répát úgy, hogy közben nyomkodd kisujjnyi vastag, lapos, kerek formára. Bátran süsd pirosra mindkét oldalát, hogy ropogósra süljön. Ha kész vagy, készítsd el a tükörtojásokat: a sárgája maradjon folyós!
Tálaláskor a lepényt tedd a tányérra, szedj rá a spenótból, végül helyezd a tetejére a tükörtojást. Frissen őrölt sóval és borssal szórd meg. Remélem, neked is legalább annyira fog ízleni mint nekünk.
Tipp: ha pikánsan szereted, a répához ne csak sót és borsot, hanem őrölt csilipaprikát is szórhatsz. Igazán kellemes lesz az íze!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése