Mindig is imádtam, de mivel a családom annyira nem rajong érte, otthon sosem került az asztalra. Sokáig meg voltam róla győződve, hogy bonyolult, néhány napja viszont megpróbáltuk elkészíteni. Annyira ízlik, hogy ezen a héten már harmadszor ebédeltem ezt.
Mi kell hozzá? (Négy főre számolva)
- 4 fej vöröshagyma
- 1 póréhagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- húsleves alapléből annyi, amennyi ellepi (vagy annyi, amennyire sűrűre vagy hígra szeretnénk készíteni)
- ízlés szerint őrölt szerecsendió, frissen őrölt bors
- kevés reszelt parmezán
Hogyan csináld?
Az olívaolajon párold puhára a felkarikázott hagymákat. A fokhagymát akkor add hozzá, amikor a többi már puha, és kicsit pirítsd meg. Add hozzá a fűszereket ízlés szerint, majd öntsd fel annyi alaplével, amennyire sűrűre/hígra szeretnéd a levesed. Forrald fel, majd vegyél ki néhány merőkanálnyi levest (levet és hagymát is) egy edénybe, szórd hozzá a reszelt parmezánt, és botmixerrel turmixold péppé. Ezzel sűrítsd a levest. Ha visszaöntötted a levesbe, forrald még kicsit, és tulajdonképpen készen is vagy. Tálald forrón, és szórd meg frissen őrölt borssal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése